Állókorcos tetőfedés

Az utóbbi időben nagy technológiai fejlődés volt tapasztalható a tetőfedés állókorcolt lemezzel történő megvalósításában. Emellett fontos kiemelni, hogy egyébként az egyik legrégebbi technológiáról beszélünk, amely széles körben jól ismert a világban. Az állókorcolt lemezes tetők igen tartósak, amellett, hogy rugalmasan alakíthatóak, így legyen szó modern családi házról, templomról vagy történelmi szempontból jelentős épületről, egyaránt szóba jöhet az alkalmazása. Ha a tetőfedést állókorcolt lemezzel kívánjuk megvalósítani, az eredmény tehát igen változatos, egyedi igényeknek is megfelelő lehet. Emellett kiemelkedő tulajdonsága, hogy tulajdonképpen bármilyen tető típusnál alkalmazható. Sík, íves, homorú vagy kúpos – nem számít, bátran lehet vele tervezni! Kiváltképp javasoljuk nagy tetőfelületekhez és olyan helyekre is, ahol az időjárási viszonyok szélsőségesek is lehetnek. (Nagyon jól ellenáll ugyanis a szeles viharoknak, nagy mennyiségű csapadéknak is, hiszen vízzárósága az egyik legjobb a tetőfedő típusok között.) A tetőfedés kivitelezése viszonylag egyszerű, hiszen hasonlóan a cserepeslemezes megoldáshoz, az állókorcolt lemezek is könnyű súllyal rendelkeznek (kb. 5 kg/nm). Tetszőleges hosszúságuk lehetővé teszi a gazdaságos felhasználást – hulladék csak elhanyagolható mennyiségben keletkezik. Szakértő Csapatunk a technológia mély ismeretének birtokában rutinból végzi el a szakszerű tetőfedést. A kész tető hosszú évtizedekig garantálhatja a lakók kényelmét, megfelelő alapanyagok választása esetén nem kell számítani korrózióra és a karbantartási munkálatok sem kívánnak nagy energiabefektetést. Megbízható Csapatunkkal az Ön igényeinek megfelelően, a határidőket pontosan betartva, garanciálisan készítjük el vagy újítjuk fel tetőjét! Részletekért keressen minket bizalommal megadott elérhetőségünk bármelyikén!

Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Állókorcos tetőfedés Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Állókorcos tetőfedés



Ereszcsatorna javítás felmérés
A karbantartási munkálatoknál nem csak az eltömődés előzhető meg, de azok a rejtett hibák is felszínre kerülhetnek, amelyek időben észlelve még könnyen orvosolhatóak. A lyukas, elhasználódott, repedt, esetleg leszakadt ereszcsatorna szerelése, javítása nem várathat magára, hiszen a rossz vízelvezetés könnyedén kárt tehet az épületben. Érdemes egyébként rendszeresen felpillantani a tetőre, hogy például látszódik-e leváló vakolat, esőzésnél tapasztal-e csepegést szokatlan helyen. Ezek ugyanis mind-mind az ereszcsatorna szerelés, javítás szükségességét vetítik előre. Karbantartási, ellenőrzési feladatoknál fontos ügyelni rá, hogy a létra semmiképpen ne legyen nekitámasztva az ereszcsatornának, ugyanis könnyen kárt tehet benne.
Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Ereszcsatorna javítás felmérés Dunaharaszti Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Ereszcsatorna javítás felmérés Dunaharaszti KW94a1daadff46406315a0661a63c42126

Comments

Popular posts from this blog

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal - Keresőoptimalizált weboldal készítés

AUDI A3 2.0 TFSI quattro

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal - Bérelhető weboldal készítés